MEGJELENT:
Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 7. szám, 2000/2 (2000. ősz–tél)
újra megjelent: Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 14. szám – VADNYUGI,
2003/1.
Szex egy angyallal
Szűcs
Enikő: Angyal
Ab-Art, Pozsony, 2000.
Szűcs Enikőnek nagyon szép, formás feneke van.
A fiatal, szlovákiai magyar költőnő biztosra ment Angyal című (vélhetőleg első)
verseskötetével: ha valakinek esetleg nem jönnének be a versek, annak sem kell
csalódnia. Neki ott van a kötet képanyaga, ami nem más, mint a költőnőről készült
(művészi igényű) aktképek sorozata. A fotók Tóth Lehel kameráját és Szűcs Enikő
idomait dicsérik, és nagyon pozitív képet sugaráznak a poétanőről, de magáról
a költészetről is.
E pr-fogásnak is tűnhető, eddig szokatlan gesztus kétségtelenül nagyon szimpatikus,
mitöbb, hasznos fejlemény a mai nőköltészetben. Eleddig Ladik Katalinról regéltek
meztelenkedős performanszok kapcsán szépeket a szerencsések, akik jelen lehettek
az újvidéki avantgárd virágkorának ceremóniáin, aztán ki is fújt a dolog, manapság
csak helyi érdekeltségű, privát – de azért elég szaftos – sztorikra futja nőköltők
és mások meztelenkedős helytállásairól. A délvidéki Ladik után tehát itt van
nekünk a felvidéki Angyal, aki, minő meglepetés, ugyancsak avantgárd körökben
vált először ismertté, s ugyancsak a performanszok terülétén lebbentette fel
először nyilvánosan magáról a fátylat.
A helyzetet bonyolítja azonban, hogy Szűcs Enikőnek a verseit is érdemes magunkévá
tennünk; ki tudja, talán irodalmilag is egy új Ladik Kata vetkőzik előttünk.
Szűcs Enikő (a továbbiakban Angyal is) azt mutatja meg nekünk a fotókon, amivel
a verseiben is foglalkozik: a testét. Egy élő, forró, hol nedves, hol száraz,
enni akaró és táplálékul szolgáló női testet, ami, ha fizikai valójában csak
vizuálisan is, de szellemi síkon teljes egészében azé lehet, aki megküzd érte.
Az Angyal jóindulatú és szimpatikus perverziója rendkívül harmonikusan simul
bele a versek adta kétdimenziós megjelenési formába, magyarán a szexulatiás
szakralizálásával transzformálja transzlibidáris szubsztanciális szuperegóját
bele a poézis grammatikai kohéziós kovalenciájába a kontextus adta territoriális
paradigmák posztperfektuma által. Persze, szorosabb olvasással korántsem ilyen
egyszerű a képlet, itt valójában egy kiforrásra kész posztpank költészettel
állunk szemben: e leány az avantgárd kínálta szabadságból felvértezve magát
fajsúlyos asszociatív lírizálásra képes, amivel mintegy mentesíti magát a mételyező
irodalmiasságtól.
Egy mester képe lebeghet az olvasó előtt minduntalan: Kassák.
Maga a kötet szerkezetével az utolsó nagy hosszúvers, a Mantra felé vezet. Ez
egy nagyon izgalmas szöveg, számos, újszerűségében remek költői képpel, itt
válik bizonyossá, hogy nem jár rosszul az, aki figyelemre méltatja e nő költészetét
is, s ha már idáig eljutott, akkor biztosan érdeklődéssel várja az Angyal későbbi
pályájának – vélhetően még fejlődést is produkáló – markánsnak ígérkező állomásait.
Ebből még akármi lehet, el is lehet rontani az egészet, de könnyebbnek tűnik
az ellenkezőjét tenni. A lázadás és az empatikus elfogadás teljes harmóniában
van jelen a versben, igazi konfliktust termetve az anyagi és a szellemi természet
között, ami vélhetőleg több nő számára jelent filozófiai kihívást. Az Angyal
abban különbözik tőlük, hogy hitelesen próbálja rögzíteni e belső viaskodás
lényegét.
A könyvben szerepelnek modern és posztmodern megközelítésű, klasszikus avantgárd
szövegek is bőven (C. F. O.; Immanens szürke kolorizmus; Teljesen mély vörös
kolorizmus; Sárga neon kolorizmus; Mégis semmi; Hatkarom sat.), ezek azért tudnak
életben maradni a papíron, mert kiszámíthatatlan fantázia állhat mögöttük nagy
érzékenységgel. A már említett kassákos után- és továbbérzések a kilencvenes
évek elejére jellemző alternatív művészeti és életviteli irányzatok szimbólumrendszerében
oldódnak fel, sok pl. az angol dalszövegidézet a magyar sorok között, de ezek
szerencsére a helyükön vannak.
A vallomásos jelleg dominál (domina) több rövid szövegében, ám ezeknél a próbálkozásoknál
sokszor érhető tetten a közhelyes, konzervatív gyökérzetű gondolkodás lehetősége,
ami azért minden avantgárban genetikusan hordozódik, legfeljebb néhányan jobban
tudják titkolni. (Vélhetőleg érdemesebb volna Szűcs Enikőnek inkább a hosszúversekbe
időt fektetni.) A jobbak közé tartozik pl. a Részlet című:
egy darabig
a szürke szín
árnyalataiban gondolkodott
aztán szembeköpte a pincért meg
a jegykezelőt és mindent
végigcsurgatott üde testnedveivel
csak épp a keze remegett
pedig ez a pillanat nem is az
amire gondol
Szűcs Enikő
gesztusával remélhetőleg új dimenziókat nyit a magyar nőköltészet területén:
talán hamarosan egy újfajta, kettős mértékrendszer szerint tanulmányozhatjuk
költőnőinket. Ki ne fogadná felfokozottabb érdeklődéssel Karafiáth Orsolya,
Horváth Orsolya, Rózsássy Barbara, Erdős Virág vagy a többiek köteteit, amelyek
mind-mind bemutatnák e művésznőket a maguk valóságában. Egy-egy (remélhetőleg)
feszes fenék látványa elképzelhetetlen következményekkel járhatna a többségében
fantáziátlan, a hírek szerint igen nagy százalékban impotens irodalomkritikusaink
magánéletében és szekunder írói munkásságában, ami közvetve a magyar nőköltészet
felemelkedését, végre méltó megítélését is eredményezhetné. E sorok írójának
lelki szemei előtt már fel is rémlik egy új, rózsásujjú irodalmi hajnal újjászülető
atlantiszként ragyogó képe: irodalmi folyóirataink a jövőben talán Playmate-szerű
poszterekkel őrjítik meg a bölcsészeket, ki-ki vérmérséklete szerint: a Kortárst
lapozgatva talán Jókai Anna idomait csodálhatjuk majd, a Holmiban Szabó Magda
sejtet, de hogy a fiatalkorú lapokról se feledkezzünk meg, sokat adnék a Thélème-ben
egy Jánossy Natália-sorozatért, vagy az IV-ben egy Rádai Léna teljes alakos
gigaplakátért. (Gondolom, amennyiben ugyanerről a könyvről egy feminista jellegű
kritikus, mondjuk legutóbb említett hölgy írt volna kritikát, az Angyal sokkal
rosszabbul járt volna, mint velem.)
Addig is itt van nekünk Szűcs Enikő Angyal, szerencsére.*
aTom
* Hozzá kell tennem, mivel eddig még nem kerültem kézzelfogható személyes kontaktusba a költőnővel, ezért – mivel a kötetben sem erre, sem az ellenkezőjére nincs utalás – sajnos előfordulhat, hogy a könyv képei nem is a költőnőt ábrázolják. Ha ez így volna, akkor az olvasótársadalom nevében morcos lennék.
©
Tomkiss Tamás
© www.tomkiss.hu
