tomkiss.hu - Tomkiss Tamás

MEGJELENT:
Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 6. szám, 2000/1 (2000. tavasz–nyár)
újra megjelent: Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 14. szám – VADNYUGI, 2003/1.

Tankönyv

Gorombaságok könyve – Szerkesztette: Nyerges András
Helikon, Budapest, 1999.

Nemrégiben hallottam, hogy az egyetemeken úgy tanítják, aTom képtelen dicsérő kritikát írni. Hogy ez mennyire nem így van, e rövid recenzió is bizonyítja.
Itt van egy könyv, szép zöld táblájú, piros és fehér felirattal, a Gorombaságok könyve, amitől örül a szívem. Mennyi önfeledt, boldog pillanatot okoz nekem ez kötet átlumpolt éjszakák utáni szigorú ébredésekkor, megcsalatott szeretők hisztérikus rohamait követően, felszarvazott férjek bosszúlihegéseitől zsongó fejjel, irgalmatlan ukrán határátkelőkön rostokolva, miniszterelnöki hajnali píárinterjúk beteges rádiós reggelei közepette, összegyűrt Magyar Naplóval való ablaksikálás szüneteiben… Bizony, ez a kötet igaz, becsületes barátjává vált a kritikusnak az utóbbi hónapokban. Olyan könyv ez, amit még az emigrációba is magával visz majd az ember.
Nyerges András a könyv előszavában (A gorombaság esztétikája és etikája) egyszerűen, frappánsan foglalja össze (Benedek Elek Magyar Kritika-beli programadó cikkére hivatkozva [„Az irodalomnak csak haszna lehet abból, ha nem játszunk tovább szembekötősdit meg bújócskát…”]) a mindenkori magyar irodalmi élet rákfenéjét: „1900-tól mostanáig zavartalanul tovább tartott a silányság hátsó meggondolásokból való fölértékelése, a középszerűség klasszicizálása, az üresség mélységként történő elemzése. Ilyen állapotok persze korántsem csak az esztétikában uralkodtak nálunk.” A továbbiakban arról ír, hogy a „19. és a 20. század jelentős magyar írói és költői – legyenek bármily különbözőek politikai felfogásban, ízlésben, stílusirányzatban, világszemlélet dolgában és egyebekben – közösek abban, hogy munkásságuk egy-egy pontján fellázadtak a »szembekötősdi« meg a »bújócska« ellen. Úgy döntöttek, lesz, ami lesz, megengedik maguknak azt a luxust, hogy fütyülnek az éppen érvényes irodalmi kánonra, fittyet hánynak a protokollnak, a közízlésnek, nincsenek tekintettel a hivatalosság értékrendjére, nem törődnek a várható sértődésekkel és botrányokkal, állnak elébe az egzisztenciájukat érő, esztétikai köntösbe bújtatott bosszúnak, és még hosszan sorolhatnánk, mi mindennek – és elmondják a véleményüket írótársaikról, az irodalmi életről, a látható és láthatatlan klikkekről, sőt a közfelfogásról is, ha éppen korlátolt és ostoba.”
Bár nem eszközöm az állandó citálás, mégsem állhatom meg, hogy folytassam: „Kérdés azonban az, miért volt luxus az ilyen írói magatartás? Maguk az írók is árulkodnak erről: hagyományaink közül nem éppen a legápolandóbb az, amely a magyar irodalmat a szeretet, a megértés, a mindenáron való békesség birodalmának akarná látni, láttatni. Olyannak, amelyben könnyen kezelhető és irányítható rend van, nincsenek lézengők és lázongók, nincsenek esztétikai pártütők. Ahol a minőségnél előbbre való az illem. Ahol a felrajzolt krétakörből legfeljebb ifjonti bohóságában lép ki valaki, de épp az lesz érettségének jele, ha többé nem tesz ilyet. Ebben a farizeus világban, amely oly nagyon tetszik a mindenkori irodalompolitikának, botrány a vehemens indulat, mindenkinek minden ügyben takaréklángra csavarva lehet csak (ha lehet egyáltalán) szót emelnie.” Folytatás a könyvben.
A Gorombaságok könyve tartalmazza a magyar irodalom kőkemény, ledorongoló, igazságos és igazságtalan kritikáinak és irodalmi pamfletjeinek színe-virágát. A legfőbb szabály az volt a válogatásnál: író írjon íróról. A kezdetektől Illyésig, Máraiig gyűjtötte össze Nyerges András az írásokat. Anélkül, hogy hosszan elmerengenénk egy-egy írás nagyszerű ötletességén, vitriolos humorán, könyörtelen cinizmusán, döbbenetes iróniáján vagy öniróniáján, elég pusztán felsorolni, hogy kik írtak kikről: Csokonai Daykáról, Kölcsey Csokonairól, Vörösmarty Kuthy Lajosról, Petőfi Vörösmartyról, Arany Gvadányiról, Kemény Zsigmond a „lyrai költőkről”, Jókai Eötvösről, Gyulai Pál Jókairól, Vajda Keményről, Mikszáth Gyulai Pálról, Ady Petőfiről és Kosztolányiról, Móricz Aranyról, Herczeg Ferenc Bródyról, Csáth Mikszáthról, Bródy Gárdonyiról, Nagy Lajos Móriczról, Kosztolányi Szabó Dezsőről és Adyról, Szabó Dezső Babitsról, Németh László Csáthról és Füst Milánról, Füst Milán Szabó Lőrincről, Kassák Kosztolányiról, József Attila Kassákról és Mécs Lászlóról, Remenyik József József Attiláról, Veres Péter Márairól, Babits Németh Lászlóról, Illyés Veres Péterről és Márai Móriczról. Impozáns névsor.
Maga a kötetcím ellenben erősen vitatható. A „gorombaság” mint olyan semmi esetre sem esztétikai kategória (hiába ír a szerkesztő bevezetőjében „a gorombaság esztétikájáról”, ráadásul a kötet írásaiban nyoma sincs ún. gorombaságnak). Az, ha valaki olyat ír, ami blaszfémiának vagy sértésnek tűnik, még igen távol állhat a gorombaságtól. Ezen írások esetében is maximum – Nyerges által is felismerten, mint a fentebbi idézetekből is kiderül – képmutatás nélküli, radikálisan kritikus értékelésről lehet, van szó.
Jó, hogy létrejött ez a gyűjtemény. Eddig fáradságos munkával kellett összegyűjteni e remekműveket, most már itt van, szépen egybegyűjtve a kis zöld kötetben (néhány írás azért színvonala alapján kilóg a sorból, megkérdőjelezhető beválogatásuk indokoltsága, de ez megengedhető hiba). Aki szereti az irodalmat, szeret szórakozni és elgondolkodni a múlton, a mán és a jövőn, az nem kerülheti el a sorsát: ezt a kötetet be kell szereznie önmaga és a jövő okulására.

aTom