MEGJELENT:
Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 14. szám – VADNYUGI, 2003/1.

Paraszt magyarok

Szappanos Gábor: Szárazbabódi dekameron
Hungarovox, Budapest, 2002.

Valódi, mai magyar parasztokkal találkozhat az olvasó Szappanos Gábor novellista és műfordító második könyvében. Az alakok, a jellemek valósak, a történetek-történések kevésbé, de akár azok is lehetnének.
Szalkszentmártonban járunk, Bács-Kiskun megyében, ahol Petőfi szülei is éltek, bár a települést szemérmesen Szárazbabódnak nevezi az író, talán előre gondolva a Pletykaanyu- és egyéb botrányok lehetőségére. Ettől függetlenül bárki rájöhet a kódolásra, aki belepörget a Petőfi-életrajzba.
Dekameron; azaz a spórolós paraszti magyar világban mindössze tíz novella található a könyvben. Ezek a novellák körülbelül olyan összefüggésben állnak egymással, mint Tar Sándor A mi utcánk című könyvének történetei, de azért mégsem, sokkal lazább a kohézió, talán éppen a kevés írás miatt.
Szappanos biztosra akart menni: nem kalandozik túl messzire, alaptézisként talán az olvasó megkínzásszerű röhögtetését tűzte ki, s csak óvatosan araszolgat el líraibb, esszéisztikusabb területek felé. Biztos kézzel bánik a sültrealizmus és a groteszk eszközeivel, a szociografikus-dokumentarista-naturalista megoldásokkal, s csak sejthető, később más megszólalási formákat is szívesen kipróbál majd.
Bár könnyen adná magát, hogy vérbeli népi írónak nevezzük Szappanost a 21. század elején, ám ez hiba volna. Azzal, hogy a magyar alföldi falu világát választotta történetei helyszínéül, éppen megrögzött budapesti urbánusságát húzza alá. Az elbeszélő a könyv egészében kívülálló rácsodálkozással, a falusi életet mint egzotikus, archaikus világot megtaláló turistaként ecseteli, aki azonban szeretne a helyiek szemében belsőssé válni, éppen a jó történetek megszerzésének önös érdekében. Míg például Aaron Blummék Dombosi történetekjében az olvasónak kétsége sem támadhat arról, hogy mélyen belülről, személyesen átélt történetekről van szó, a Dekameron esetében egyértelmű, hogy egy jól képzett, éles szemű, jó fantáziájú külsős jár-kel a falu főutcáján. Látható, egy írói megfontolásból felfedezett, megtalált, megszeretett mikrokozmosszal van dolgunk. Ugyanakkor a városi legendák sivárságából való kimenekülés, illetve az „elfelejtett Magyarország” nosztalgikus fölfedezésének szándéka jelenik meg: ugyan ott sincsenek igazi, eredeti legendák, de legalább könnyűszerrel kreálhatók ilyenek. Az urbánus olvasó értékelni fogja. Nem rossz számítás.
Nem hoz semmi újdonságot a falusi élet bizonytalan küzdelméről a globalizálódó világban. Minden, ami e tárgyban kiderül a szárazbabódi emberről, ezerszer megírt, jól ismert jelenségek halmaza. Annak leírása, hogy száz éve és ma is a föld, a jószág a legfőbb értékmérő a magyar parasztnak, aki csak akkor hagyja el a falut, ha katonának viszik vagy kórházi elfekvőbe, nem okoz izgalmat az olvasónak. Az már annál inkább, amikor a Szomjas-féle Roncsfilm groteszk képei jelennek meg egy faluszéli trafóház mellé helyezett füstölőajtón, vagy amikor egy szippantóskocsi kezdi kihányni magából a falusi budik tartalmát a lagziban. Ezek igazi, egyedi történetek. Ellentétben például a boszorkányos históriával (Babódi ballada), vagy az égből pottyant kőkecskével (Szerencse, a messzeségek vándora), melyek gyanúsan Marquez-féle utánérzések. Bár utóbb említett novella nagyon szerencsésen társítja a vérbeli magyar parasztgyerek gondolkodásmódját a helyzetidegen csodával.
A kötet egyik legérdekesebb írása a Tábori posta. Itt egy szárazbabódi parasztember első világháborúban hazaküldött levelezőlapjait közli egymás után, időrendben és mindenféle kommentár nélkül az író, és nagyon hatásos képet alakít így ki a saját közegéből erőszakkal kiragadott parasztember lelkivilágáról. A felmérhetetlen tömegek szenvedésének ábrázolása helyett egyetlen emberen keresztül válik közeli élménnyé és megismerhetővé a háború borzalma a besorozott magyar parasztokra vonatkoztatva.
Érdekes lírai kitérők A kék rák és a Lélekvándorlás című novellák: előbbiben a falu lelkésze folytat erkölcsi természetű párbeszédet (monológot) akváriumi lakójával, míg utóbbiban a kórház elfekvőjében a százéves Gyenes Bözsi néni él át időutazást utolsó pillanataiban; az időben hátrafelé haladva eljut a születés pillanatáig. S remek ötlettel visszautal így a másik novellára, a Szemünk fénye, az újévi babára: a faluban erotikus hetet szerveznek, melynek célja, hogy az ezredforduló napján minél több gyerek szülessen Szárazbabódon (jelentős pénzjutalmat helyezve a „győzteseknek” kilátásba), ám a Gogolák házaspárnak egy nappal korábban születik meg ikerpárja (a leány éppen Gyenes Bözsi néni halála pillanatában, vö.: lélekvándorlás).
Ugyancsak jól sikerült darab a Jancsi bácsi, könnyed, de hibátlan stílusgyakorlat az alkoholista bácsika anyaggyűjtő meginterjúvolása témakörében. Érdekes, de nem teljesen kihasznált ötlettel operál a Petőfi szelleme című írás: a költő visszatér szülei házába, ahol éppen megalakul (az 1950-es években) a Petőfi Társaság, s ennek apropóján a tanácselnök elszavalja zseniálisan katasztrofális versét a nagy költőről (Szappanos bravúros bökverset alkotott a cél érdekében). Petőfi a szellemvilágban majdnem belepusztul a vers minőségébe, s felháborodásában nyomban megjelenik Szárazbabódon. Azonban nem alakul ki igazi konfliktus, és a szellem jelenléte nem okoz semmiféle irodalmi izgalmat, az író, úgy tűnik, nem akarta igazán jól megoldani vagy teljesen kihasználni ezt az ötletet. Petőfi szelleme egyébként az egész kötetet belengi: természetes ez, hiszen „Szárazbabód” történetében az volt az egyetlen maradandó esemény, hogy Petőfi néhány hetet a faluban töltött.
Az első kötetével ellentétben (Apokrif történetek) Szappanos egy kiforrottabb, jól kitalált, koncepciózus könyvvel rukkolt elő. Sikerült érzékeltetnie benne íráskészségét, kritikus és éles látását, a humor eszközrendszerei mögé bújtatott társadalmi érzékenységét, illetve a fantasztikum iránti vonzalmát, mely utóbbit képes kordában tartani.
Ráfért volna némi szerkesztés a könyvre, helyenként zavaróak a mondatszerkezeti, szórendi megoldások, a szóismétlések. Ám ez mit sem von le a kötet értékeiből. Szappanos kiváló novellista.

aTom

---