tomkiss.hu - Tomkiss Tamás

MEGJELENT:
Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 8. szám, 2001/1 (tavasz–nyár)

Killerhágó
JAP DIARY '01

Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground
Új Mandátum, Budapest, 2000.

Azt mindenki látta már a tévében, milyen hárdkór a helyzet a tokiói metróban (vö.: underground), az ember mint R2D2 vonul a munkába, miközben egy erőteljes tarkónkúrás kíséretében egy halálos hizagurumával bevágják a szprotikonzervként funkcionáló vagonba a buddhaarcú tömőmunkások, mégsem reklamál senki, sőt, talán – Vágvölgyi könyve után ezt is el lehet képzelni – a mindennapi biztos szexuális élménybetevőt megkapván, a preorgazmus megdicsőülésével veszik tudomásul mindezt, és máris belemerülnek valami jó kis felnőtt (xxx) Dragonballz-klón mangába (vö.: képrege). Nem reklamál senki, ez az Uráltól nyugatra és a Bering-szorostól keletre elképzelhetetlen fíling, „itt” minimum megbukna a kapitalizmus ekkora barbárság láttán. Arról nem is beszélve, hogy időnként ideggázos terroristák is előfordulhatnak a mélyben.
Mégis, a Tokyo Undergroundot olvasva mindez természetessé és elfogadhatóvá válik, és az ember egy pillanatra hiányolja is a Moszkva téri metróperonon az izgató erőszakot.
Vágvölgyi B. András nagy fába vágta a szerszámát, amikor arra vállalkozott, hogy megírja Japán másik (az igazi) arcát, ám – úgy tűnik – a tőle megszokott könynyedséggel tudta megoldani a feladatot. Ehhez egy rendkívül komplex és izgalmas formát talált ki, így tkp. a könyv műfajilag behatárolhatatlanná vált. Legtalálóbbnak a sajtóanyagban megfogalmazott „kollázs Japánról” kitétel tűnik a mű fajának meghatározásához, hisz valóban: az esszék, naplók, jegyzetek, interjúk, gloszszák sat. kollázsdarabokként illeszkednek egymáshoz, és egy tetszetős egészet alkotnak.
Formailag a kötet igen látványos, és messze kiemelkedik a hazai könyvpiac unalmas és igénytelen masszájából (könyvterv: Fekete Valér, borítóterv: Zátonyi Tibor). Szinte minden oldal valamilyen egyedi tipográfiai megoldást hordoz, a szedéstükör szabálytalan, de rendszerbe illeszkedő, képi (főleg mangákból ollózott) motívumok, ikonok, fotórészletek teszik dinamikussá az egyébként abszolút textuális jellegű művet. Hedlájnok, kiemelések, mottók szabdalják az oldalakat váratlan helyzetekben, bizonyos betétek inverzben nyomatékosítanak, mások a megszokott egy helyett két hasábban folynak. Alapvetően – a latin betűk ellenére – sikerült egy posztmedern értelemben vett japános dizájnt sugallni, ami nagyon jól illeszkedik a tartalomhoz. (A könyv papírja is képregényszerű.)
A látszólag kaotikus szerkezet ellenére a kötet tartalmi felépítése nagyon is pontosan „ki van találva”, a szerző által legjellemzőbbnek és legfontosabbnak tartott mai japán témák egy-egy önálló fejezetben kapnak helyet, még ha a repetitív oda-vissza utalások révén sok helyen felbukkannak a különböző főbb objektumok. Ilyen kiemelt témák pl. a japán film, zene, „képregény”, rajzfilm, komputerjáték, a klasszikus művészeti ágak, a szex, a gasztronómia, a mindennapi életkörülmények, a hi-tech, a munka, a hagyományok, az Amerika- és történelemszindróma, a vallás, általában pedig a japán psziché anblok, földrengésestől, tatamistól, gésástól, ikebanástól, teástól, szakéstól, instantlevesestől, karaokistól.
Vágvölgyi feltűnően jó érzékkel választja ki témáit, melyek közös jellemzője, hogy abszolút fontosak a választott problémakör szempontjából, így – bár erre a műfaji meghatározhatatlanság és a szerző „gonzolkodása” következtében nagy volna az esély – meglepően kevés sallang, ellangyulós, lelapulós eszmefutam került a 360 oldalas anyagba. A görcsnélküli, laza, egyenletesen szlengelt, hunglish-sal és hungjap-pel kombinált, olvashatónak kigondolt elbeszélői stílus, melyet a szakma gonzónak nevez, és amerikai gyökerekből a rendszerváltás Magyar Narancsában honosodott meg éppen Vágvölgyi hathatós közreműködésével, élvezhetően hömpölyög végig a köteten, és sugallt kötetlensége ellenére is alapos elméleti háttéranyagról tanúskodik. Vagyis pop és underground, gyakorlat és elmélet, játék és tudomány, élet és irodalom egyszerre. A szerző jó újságíróhoz méltóan naprakész és alapos, de eredeti stilisztaként időtlen és sejtető a japánizmus tekintetében. A könyv egésze tömény elemzés a japán jelenlétről térben és időben, ami abból következik, hogy látszólag próbált nem elkerülni egyetlen fontos részletet sem, még ha nyilvánvalóvá teszi is, hogy terjedelmi és tapasztalati okokból csakis egy gaijin szubjektív videoklipjét tudja az olvasónak nyújtani. Bár viszonylag kevés időt töltött el Japánban ahhoz, hogy megértsen mindent a japán gondolkodásról (ez valószínűleg egy európainak lehetetlen vállalkozás volna), mégis van elég empatikus ahhoz, hogy egy-egy pillanatra japánná tudjon válni.
A J-POP jövőjéről és ennek a világ többi részére gyakorolt elementáris hatásáról óvatosan, de figyelmeztetőleg szól a szerző: ő már tudomásul vette, hogy Amerikát rohamosan lenyomja a japán (és más távolkeleti) szórakoztatóipar. Aki az első vonalban akar lenni, jobb, ha már ma beiratkozik egy japán (vagy mandarin-kínai) nyelvtanfolyamra. Is-nyí-szan.

aTom

atom@asia.com