MEGJELENT:
Szivárvány, 53. szám, 1997/3.
Madame la Directeur
Zalán
Magda: Barátok a magosban
Argumentum, Budapest, 1995.
Zalán
Magda: Részletek nem készülő önéletrajzomból
Argumentum, Budapest, 1996.
Női hang a rádióban. A magyarban. Szimpatikus hang. ZM-é. A nyáron volt vele
egy stúdióbeszélgetés, éjszaka, véletlenül hallottam. Illusztrációként lejátszottak
néhány interjút, amit ő készített a kanadai rádió magyar adásának. Profi interjúk,
határozott, egyéni, empatikus kérdésekkel. „Tökös” firkász, gondoltam,
bár nem illik.
Nem sokkal utána került kezembe önéletrajzi könyve, amelynek borítójáról egy
bomba jó nő révedezik. ZM-ért biztosan döglöttek a férfiak, gondoltam. Ahogy
könyveiből kiderül, nem tévedtem, bár a hősnő tapintatos módon visszafogottan
tárgyalja ilyetén sikereit.
Nagyon érzékeny ember Zalán Magda. És mivel ez páratlan határozottsággal és
magabiztossággal párosul, evidens, hogy még a szikla is feltárná előtte titkait.
Ezzel magyarázható az a sikersorozat, amelynek eredményei azok a beszélgetések,
barátságok, interjúk, bulizások, mik megelevenednek a két könyv lapjain. Nem
akárkik társaságáról van szó.
Mindkét könyv főszereplője Zalán Magda. Egy hihetetlenül gazdag írói, újságírói,
emberi pálya képe követel itt helyet magának a magyarországi olvasó tudatában.
Több évtizedig fosztotta meg a sors az óhazát ZM-től, és ezt orvosolni kell.
Erre szolgál például a két könyv.
Nagyon okos ember Zalán Magda. Nemcsak azért, mert nagyon okos emberek választották
őt bizalmas, meghitt jóbarátnak, és mert tehetségét, tudását elismerik Világmagyarország
szerte stb., hanem mert mindezt a lehető legtermészetesebb, legszimpatikusabb
módon tudja tálalni könyveiben. Élettől, érzelmektől, stílustól duzzadnak sorai.
Ami oly ritka, és ami váratlanul ért: egy teljesen valóságos emberrel találkoztam
anélkül (könyvben), hogy valaha is láttam volna (mármint élőben). De valós személyek
a ZM életében megjelenő többiek is: Karinthy Ferenc, Tamási Áron, Füst Milán,
Cs. Szabó László, Omar Sharif, Anita Ekberg, Fellini, és a többiek, megannyi
rendkívüli és páratlan egyéniség, akik ZM hosszú világcsavargása során akár
egy interjú, akár húszéves barátság erejéig, valamilyen szinten fontosak voltak
a kultúra- és emberszerető írónak.
ZM mindig figyelmet követel magának azoktól, akiket ő is figyelemre méltat.
Nem agresszíven, hanem ösztönösen, természetesen, és ez jól is áll neki. A figyelemért
cserébe rendkívül kifinomult, kegyetlenül realista, de szeretetteli portrékat
nyújt; portrét a másikról, és portrét saját magáról.
Erdély, Budapest, Róma, Torontó, Washington, ezek Zalán Magda életterei, no
meg London, Nápoly és más átmeneti városok; mindben arcok, élmények, emlékek.
A hatalmas mesélőkedv sem elég minden fontos felidézésére. Mindenhol, mindenkivel
kapcsolatban történt valami olyan, ami másnak talán tűnő pillanat, de ZM-nek
maradandó. És meg is tudja fogalmazni, hogy miért fontosak ezek a pillanatok,
gesztusok, érzetek.
Fölényes biztonsággal mutatja be alakjait. Amit az olvasó megtudhat így Cs.
Szabóról, Faludy Györgyről, Jékely Zoltánról, Lengyel Menyhértről és a többiekről,
az hitelesebbnek, valódibbnak tűnik a legtöbb portrénál és interjúnál. Talán
azért, mert a művész és tudós mögött megjelenik a pózoktól mentes hétköznapi
ember, aki tréfáival, bogaraival együtt egy megfelelő partner szeméből nézve
(művész)emberré és (tudós)emberré válik. A mindenre elszánt, rendíthetetlen,
tudásra szomjazó ZM nem nyugszik addig, amíg meg nem találja alanyai valós világát.
Megtalálja, és elégedetten nyugtázza is írásaival.
A legkülönbözőbb időpontokban keletkezett portrék, visszaemlékezések szerves
egészet alkotnak. Nem érződik a sokszor húszéves különbség az egymást követő,
ugyanarról az emberről szóló írások között, és ez egységes világnézetre, jó
emberismeretre vall. Nem véletlenül nevezi Méray Tibor, a hajdani Irodalmi
Újság főszerkesztője az emigrációs magyar irodalom legtehetségesebb, legjobb
tollú novellistájának és újságírójának a Barátok a magosban hátlapján:
valóban „elsőrangú megfigyelő, az élet apró mozzanatainak kitűnő ábrázolója,
stílusa pergő és eleven”. (Az „emigrációs” jelző talán elhagyható, bár Magyarországon
novellistaként eddig nem nagyon volt szerencsénk találkozni vele.)
Fölösleges is említeni, hogy mindezek az erények kitűnő humorral párosulnak.
Ennek csiszolásában olyan egyéniségek „segédkeztek”, mint pl. Karinthy
Cini. Derűs, könnyed hangulat lebegi körül a nehezebb témákat is, úgy, hogy
pillanatra sem válik zavaróvá.
Az írónő megnyugtatja önmagát és olvasóját utószavában (Barátok a magosban):
bőségesen van még mit/kit megírnia a következő években. Az eddigiek (a két könyv)
és sóvárgásra ébresztő archívuma vélt és valós kincsei alapján (melyek ZM szerint
is az Irodalmi Múzeum gyűjteményébe méltók – kéziratok, levelek, fotók és más,
itthon hozzáférhetetlen dokumentumok) a magyarországi olvasó jogosan tekint
a folytatás elé.
Tomkiss Tamás
