MEGJELENT:
Szivárvány, 47. szám, 1995/3.
TOVÁBBÁ: Az Irodalom Visszavág,
1995, RÉGI FOLYAM, 10. szám.
„A hangulatok jósködében”*
Orosz
szimbolista költők
Baka István fordítása
JATE Szláv Filológiai Tanszék, Szeged, 1995.
Ha szimbolista költészetről beszélünk, ritkán esik szó orosz alkotókról. Mintha
Oroszország nem is játszott volna szerepet a múlt század második felében megjelenő
új irodalmi jelenség diadalútjának egyengetésében. Pedig a hírhedt orosz dekadencia
ideális táptalaja volt a nyugatról áramló modern iskoláknak, és a szimbolizmust
is hamarosan két, egymást követő markáns nemzedék tűzte zászlajára.
E két nemzedék hat kiemelkedő alakjától adott ki hiánypótló válogatást a JATE
Szláv Filológiai Tanszéke, egy remek tanulmánnyal kiegészítve Szalma Natália
tollából.
Az idősebb, dekadens nemzedék költői – Innokentyij Annyenszkij, Fjodor Szologub,
Mihail Kuzmin – nem is próbálják titkolni a francia hatást. A Baudelaire, Verlaine,
Mallarmé által meghatározott alaptémák öltenek itt specifikus, az orosz sajátosságok
által egyedivé formált lírai köntöst. Gyakori, visszaköszönő képek ezekben a
versekben a romlás, a halál, az elidegenedés, az álom. A nagy francia mesterekkel
ellentétben azonban itt nem olyan szigorú a szövegkezelés, a versek sokszor
túlzottan érzelgőssé válnak, halmozódnak a túldíszített képek, sugárzik az önsajnálat.
Annyenszkijt, a legkövetkezetesebb dekadenst érezhetően szinte beteggé teszi
a tudat, hogy ezzel a világgal szemben teljesen tehetetlen. Egyfajta kísérteties
létezést folytat, de ez nem igazi létezés. Talán Szologub művei állnak legközelebb
a meghökkentő képeket, új dimenziókat kereső olvasóhoz. Kuzmin, hozzá hasonlóan
az élet elvarázsolásával, ha nem is ideálissá, de színesebbé tételével kísérletezik
verseiben.
A fiatalabb szimbolisták – Alekszandr Blok, Andrej Belij, Vjacseszlav lvanov
– inkább a német kultúra által teremtett mintákhoz idomulnak, de az orosz hagyományok
is erőteljesebben jelennek meg náluk. Ezekből a versekből árad a „felsőbbrendű
élet” iránti vágy; a misztikum és tudatalatti iránti erős vonzalom. Blok, a
kor legjelentősebb költője, szinte a fanatizmus szintjén fejezi ki vágyát a
tudaton túli metafizikai létezés után.
Belij – Blokkal ellentétben – nem érzi magát képesnek a „misztikumban” való
létre, amit erősen fájlal. Szerencsétlennek érzi magát, és ezt sorsának részévé
teszi.
Vjacseszlav lvanov költészetében mutatkozik meg legerőteljesebben a hősi mítoszokhoz
való vonzódás. Az abszolút érvényűt, az eszményi értékeket keresi, ezek törvényszerű
gyengülési-erősödési folyamatában látja a világ működését.
A szerkesztő (Fejér István) jó munkát végzett, bár a kötetben szereplő versek
nem okoznak túl sok izgalmat. Kutatáshoz, kandalló előtti esti merengéshez a
könyvecske azonban kiváló.
Külön említésre méltó a közelmúltban elhunyt Baka István remek műfordítói munkája.
Szomorú jelentősége a könyvnek, hogy ez lett a költő-műfordító egyik, még életében
napvilágot látott, utolsó vállalkozása.
Tomkiss Tamás
* A Szivárvány folyóiratban tévesen a következő címen jelent meg: A romlás,
a halál, az elidegenedés, az álom. – TT.
