MEGJELENT:
Szépirodalmi Figyelő, 2001/1.

A magas laszti lecsapása

A Szépirodalmi Figyelő (SziF) című folyóirat 2000/3., decemberben megjelent számában Az Irodalom Visszavág (IV) című folyóirat vendégszerepelt a Laptárs című rovatban. A Jan0x által szerkesztett összeállítás végén L. Simon László FISZ-elnök írása olvasható (még a Laptárs-rovatra utaló fejléc alatt, holott ezt az írást Jan0x értelemszerűen nem szerkesztette bele az összeállításba, a SziF tartalomjegyzékében sincs ez az írás feltüntetve), amelynek több kijelentése nem felel meg a valóságnak. Úgy gondolom, hogy a Szépirodalmi Figyelő olvasóinak korrekt tájékoztatása végett ezeket célszerű volna korrigálni, ezért kérem ezt a közzétételt.
1. L. Simon László azt állítja, hogy [1995-ben] az ELTE TFK-n néhány szám után többekkel úgy gondolta, átadják helyüket az utánuk következő, fiatalabb hallgatóknak, így kerültek szerkesztőségbe Tomkiss Tamásék (vagyis pl. én). A valóság: Az Irodalom Visszavág akkori (Simon-féle) szerkesztősége többször egymás után bejelentette, hogy megszűnteti önmagát, viszont Jan0x és én szerettünk volna lapot indítani, ezért megkérdeztük Simonékat (a Hallgatói Önkormányzatot [HÖK]), hogy továbbvihetjük-e a lapot saját szerkesztésünkben, amibe ők (Simonék) beleegyeztek, és támogatásukról biztosítottak. Mivel az IV HÖK-kiadvány volt, Simon pedig HÖK-funkci, ezért csakis az ő támogatásukkal jelenhetett meg 7 (általunk szerkesztett) IV-szám az ELTE TFK-n.
2. L. Simon azt állítja, hogy „Tomkiss Tamásék kisajátították maguknak a lapot”. Nem tudni, hogy ez mit jelenthet, mindenesetre az általunk szerkesztett TFK-s IV-számokban több TFK-s szerző jelent meg, mint a Simon-féle csapat által szerkesztettekben. Az IV a mi szerkesztőségünk alatt vált a TFK-n kívül is ismert fiatal irodalmi műhellyé.
3. L. Simon azt állítja, hogy „[Tomkissék] a lapalapító hozzájárulása nélkül a saját nevükben [sic!], illetve az időközben megalapított betéti társaság neve alatt jelentették meg és jegyeztették be a minisztériumban” az IV-t. Ehhez a következőket kell fűznöm:
a) 1997-ben az addigi kiadó ELTE TFK HÖK nem vállalta tovább a lap finanszírozását (nyomdaszámla), így a lap megszűnt.
b) Az Irodalom Visszavág sehol nem volt bejelentve és bejegyezve, a név senkinek nem képezte a tulajdonát, így bárki szabadon bejegyeztethetett (1998-ban) ilyen néven folyóiratot.
c) „Az irodalom visszavág” címet A birodalom visszavág című film magyarországi bemutatója óta számosan „feltalálták”. Az ország több középiskolájában működtek ilyen néven lapok, rovatok, jóval a TFK-s lap előtt is, de pl. az országosan ismert és népszerű Hahota című ifjúsági humormagazinban a nyolcvanas évek elején is szerepel ez a szellemes címvariáció (sok tízezer kinyomtatott példányban). Akkoriban Simon és Glózik Tamás 9 éves lehetett. Garaczi László egyik korai művében ugyancsak szerepel ez a szintagma.
d) Az eddigiekből következik, hogy mindaddig, amíg nem létezik ilyen nevű hivatalos folyóirat, addig bárki bejegyeztetheti azt egy demokratikus jogállamban. Mivel mi folytatni akartuk a lapot, és a korábbi kiadó megvonta a támogatást, bejegyeztettük a minisztériumban, és „csináltunk” hozzá egy kiadót, mivel a hatályos jogszabályok szerint egy folyóirathoz kiadó is dukál.
e) A kiadó megalapításakor és a lap bejegyzésekor kikértük Simon mint az elődlap alapítójának véleményét is, aki támogatásáról biztosított bennünket. Továbbá írásbeli hozzájárulást kértünk tőle – bár erre nem volt szükség – az esetleges találgatások elkerülésére, ám azt többszöri ígérete ellenésre sem kaptuk meg. Dokumentum hiányában fordulhatott elő, hogy Simon most mindezt meg nem történtnek tekintheti, annak ellenére, hogy tanúk előtt helyeselte az IV újraindítását.
4. Mindezeket annak is igazolnia kell, hogy L. Simon mind az általunk szerkesztett TFK-s IV-ben, mind a jelenlegi, független folyóiratban publikált, tehát saját közlésével „legitimálta” a lap létezésének „jogosultságát”. Ki volna az a hülye, aki olyan lapban publikál, amit „elloptak” tőle?
5. Simon azt is írja, hogy az IV című bejegyzett folyóirat szerkesztői „úgy tesznek, mintha nem ez lenne a lap keletkezésének igaz (bár nem igazán jelentős) története”, mármint a Simon-féle „igaz történet”. Valóban. Ilyen arcátlanságokat mi soha nem állítanánk. Ellenben elmondtuk számos rádióműsorban, újságinterjúban, hogy Simonék alapították a lapot, és mi tőlük vettük át, ma is vállaljuk a TFK-s előzményeket. A sztori már régen olvasható a honlapunkon (www.iv.hu), az archívum több részében szerepel minden adat, köztük a TFK-s korszak repertóriuma.

Néhány egyéb észrevételem is van L. Simon írásával kapcsolatban. Igazán kínosnak tartom, hogy egy szervezet elnöke, mintegy aczéli módszerekkel saját folyóiratában kompromittálja a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztőjét azzal, hogy a közreadott Laptárs-beli IV-válogatást minősíti. Amennyiben egy folyóirat főszerkesztője felel a közreadott írások színvonaláért, akkor azt ne bírálja felül a lapot kiadó egyesület elnöke, mert így a szerkesztői függetlenség maradék látszata is szertefoszlik.
Az „ízléstelenségnek” ugyancsak vannak fokozatai. Ízléstelen, hogy Simon ízléstelenséggel vagdalkozik ahelyett, hogy legalább megpróbálná rendbe tenni az ízléstelennek titulált, a Szépirodalmi Figyelőbe is beválogatott IV-cikkben (A szamizdat visszavág) bemutatott szervezetét – már ha hivatkozik rá. (A cikkben [nem elsősorban] a FISZ „tevékenységének” néhány különösen ízléstelen momentumát említem meg, amelyek cáfolatára senki sem vállalkozott.)
L. Simon László mindezt egy olyan folyóiratban közli, amely a nevét Arany János bejegyzett lapjától kölcsönözte – természetesen anélkül, hogy megkérdezték volna Aranyt erről. L. Simon mellesleg annak a Magyar Műhelynek a szerkesztője, amely nevét Németh Lászlótól kölcsönözte.
Kínosnak tartom, hogy a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztője nem tartotta fontosnak, hogy küldjön egy példányt az IV főszerkesztőjének abból a számból, amelyben az IV mutatkozik be, továbbá amelyben az IV-t próbálja valaki a SziF főszerkesztője által le nem ellenőrzött információk alapján támadni.
Kínos az is, hogy ilyen piti ügyben ilyen hosszan voltam képes írni. Mentségemre szolgáljon, hogy szeretem a lapot, amit szerkesztek, és minden ezzel kapcsolatos cselekedetemért kész vagyok kiállni.

Érthetetlen számomra L. Simon amatőrizmusa. Az, hogy sértett, tehetetlen, még nem ok erre a hozzáállásra. Az ilyen, 5 és fél éves, ma már senkit nem érintő kicsinyes, ködös ügyek felemlegetése – a gyengeségen túl – sok mindent jelezhet arról a közegről, amelyben L. Simon otthon érzi magát. A sulis hangulat („én csináltam a suliban ezt is, meg azt is”-félék), az évfolyamtársnő és a tanárnő emlegetése komikus hatást eredményezhet egy olyan írásban, ahol a szerző azzal fitogtatja az „erejét”, hogy le meri írni a „kamaszos erőfitogtatás” kifejezést az IV egyik írása kapcsán.

L. Simon László ezzel az írásával egy új elemmel „gazdagította” az amúgy is színvonaltalan irodalmi-közéleti „párbeszédet”. Azzal, hogy a diskurzusba beemelte a tények meghamisítását, ahelyett, hogy az általa ízléstelennek tartott írás (-közlés) általa emlegetett valóságtartalmáról értekezne, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szervezete a végletekig meggyalázza – az általam és Jan0x által is aláírt – saját, akkoriban még (számomra is) hitelesnek tűnő alapszabályát.
Az Irodalom Visszavág szerkesztősége nyomatékosan elhatárolja magát a Fiatal Írók Szövetségétől és elnöke, L. Simon László tevékenységétől.

Tomkiss Tamás
Az Irodalom Visszavág főszerkesztője

Tomkiss Tamás 1995 és 2003 között Az Irodalom Visszavág főszerkesztője volt. Az írás címét a Szépirodalmi Figyelő szerkesztői önkényesen megváltoztatták „A magas labda lecsapása” címre.